- Te, William! Ezt miért kellett? Lósz*rt sem tudunk se holnap, se egy héten belül, se fél év múlva prezentálni, legfeljebb szép brossúrákat meg honlapot, de működő keresőmotort nem.

- Nyugi Karen, ha csak egy picit is sikerült őket elbizonytalanítani, már időt nyertünk. Lehet, hogy a kiscsaj elmegy kisírni magát apucinak, aki végre lebeszéli őt az igazából nem neki való startuposdiról, és ha ő nem lesz a csapatban, akkor nekik végük. Az a két lúzer esélytelen Daniella nélkül. Szóval lazíts és folytasd a munkát.

Karen megszokta már, hogy William szeret lódítani, nagyképűsködni, és ezzel arányosan annál kevésbé szeret dolgozni. Startupjuk a Meryon szintén szoftverfejlesztéssel, ezen belül is keresőmotorok programozásával foglalkozott, de gyakorlatilag csak Karen dolgozott, ő volt a csapat agya, ő volt az egyedüli programozó, nélküle William senki sem volt. William egyvalamihez értett igazán: bárkinek lyukat tudott beszélni a hasába, de ez nagyrészt egyszerű bullshitelést jelentett, ha számokat, konkrétumokat kellett mondani, akkor megállt a tudomány.

William intett a pultosnak, hogy végre hozhatná már a 10 perce megrendelt zöld teáját, mert kezd kiszáradni, majd ismét leellenőrizte tabletjét, hogy vajon Daniella válaszolt-e már neki. Nem fog válaszolni, legalábbis egy darabig nem – gondolta William, túl jól ismerem ezt a lányt, tudom, hogy milyen könnyű elbizonytalanítani. A zöld tea megérkezett, a Skype-on még mindig semmi válasz, ezért William ismét elkezdett figyelni arra, amit Karen beszél. Valami bugyuta narancssárga desing-ról szövegel, de unalmas ez a csaj, csak szövegel, csak szövegel és blabla. Kellene keresnem egy normális programozót, aki ért ehhez az egészhez és nem egy béna lány.

- Valamivel mindenképpen ki kell jönnünk – mondta ismét Karen és miközben beszélt, körbenézett a kávézóban. Mindenhol fiatalok, olyan hasonló korú arcok, mindenkinél laptop vagy tablet, a menőbbek nyilván minőségibb cuccokkal nyomják, és mindenki a startupper megváltást próbálja kiizzadni magából. Cape Townban ez a hely afféle templom a startup cégeknek, van itt minden, ami a szoftveres fejlesztéshez kell és még a kávé is olcsó.

- Fogadni mernék – folytatta hangosan Karen, hogy minden második srác a kávézóban az évszázad következő nagy üzletét álmodja éppen és képzeletben egy sor programkód nélkül is elköltötte a képzeletbeli suskát, amit egy zsíros exit-en kapott.

- William, szólt megint a lány, össze kellene futni azzal a pénzes faszival, akivel a múltkor anyámék partiján találkoztam. Van egy rakás lóvéja, szeret befektetni és csak ránk vár.

- Karen, húzta össze a gondosan szedett szemöldökét William, az a fószer nem befektetni, hanem téged megfektetni akar, nyisd már ki a szemed kislány! Szerinted mit lát benned? A programozó zsenit, vagy a lelkes egyetemista lányt, aki némi zsetonért mindenre kapható? Miért nem kéred meg a pénzes öregedet, hogy toljon még be pénzt a cégbe? Így nem kellene ilyen öreg fószerok után kajtatnunk.

- B*szd meg William! Anyámék az éves fizetésüket tették alánk, ebből élünk már vagy 4 hónapja, bár ahogy látom, a csiri-csáré méregdrága brossúrád, meg a kínaira lefordított cégbemutatód szépen megcsapolta a pénzünket. Gregory tényleg pénzt akar adni, és azt se felejtsd el, hogy ez legalább egy lehetőség, te az égvilágon senkit nem hoztál még nekünk, sehol az a megálmodott gazdagság és vagyonos befektető, szóval hallgass addig, amíg nem tudsz jobbat. Karen meglepődött, hogy mennyire vehemensen reagált, de elege volt már William megjegyzéseiből és tesze-toszaságából.

- Na jó, hozz össze nekem egy találkát Gregory-val és meglátjuk, mit tud a pasas. Addig is, kezdj el dolgozni az anyagon, hogy tudjunk valamit villantani, én meg elkezdem átdolgozni a marketinganyagainkat, hogy ha már semmink sincsen, legalább nézzünk ki profinak.

Karen azonnal sms-t küldött Gregorynak, amelyben a találkozó időpontjára és helyszínére tett javaslatot, bízva abban, hogy a férfi a határozottságot fogja látni üzenetében.