Koichit kihajította a kocsmából a csapos és a kidobóarcú haverja. Ütésálló laptopját visszarakta a hátizsákjába, majd leszaladt a közeli metrómegállóba. Miközben a szerelvényt várta, egy féllábú punk csajt nézve gondolkodott el a történteken. Délelőtt felhívta Joshua, az egyetemről ismert régi barátja, hogy ismer egy fószert, aki ismer egy másik fószert, aki befektetőként induló ötleteket finanszíroz. Hohó, ragadta meg a kínálkozó lehetőséget Koichi, ezt nem hagyom elszállni, mert olyan ritka errefele a befektető, mint rubel az öreg néne vánkosa alatt anno a kommunizmusban. Bár semmi részletet nem árult el a haverja, azonnal igent mondott neki, megbeszélték a helyet és az időpontot, majd a szokott módon rákészült a találkozóra: aludt egy erős félórát.

A Masenká-ba érkezve rendelt egy kávét, az agyontetovált fogatlan csapos elég furán nézett rá, mert csak Koichi miatt ki kellett bontania egy csomag kávét, majd a srác leült a bejárattal szemben. Járt már párszor a kocsmában, ismerte a szagát és a fényeit, a falon lógó meztelen nőket és a mindent ellepő koszt. A ragadós, fekete és dohányszagú koszt; a dohányszagról mindig nagypapája jutott eszébe, a koszról pedig a szomszéd kislány mindigkoszos arca.

- Szevasz Koichi, lépett be a kocsmába és kezelt le Szinisza a sráccal, ezt itt Igor, a befektető ismerősöm.

Ó, hát Joshua haverja nem más mint a mindenhez értő és mindenhol pénzt szimatoló Szinisza. Szinisza szakadt volt, mint mindig, borostás arcát már megint összevagdoshatta valami kurva, akiket futtatni próbált a város kevésbé hangulatos részein – mint mindig. Amíg valaki Sziniszát csak telefonon ismerte, a hangja alapján hajlamos volt egy igazi tökös és kigyúrt srácnak hinni, élőben azonban kiábrándító volt. 150 cm és 40 kg, szakadt öltözet és ábrázat, mindehhez sántikáló csoszogás. Sziniszát emiatt az általa futtatni próbált lányok rendszeresen megruházták, pár hete a kezét törte egy testesebb ukrán lány, így gyakran próbálkozott más üzletet is nyélbe ütni, mert a striciskedésből tuti nem élhetett meg valami fényesen. Igor már más tészta volt. Kigyúrt, tele tetoválással, kefefrizura, hiányos fogsor, izomtrikó és Rambó-kés az oldalán.

- Igor alapvetően ígéretes befektetési ötleteket szeret felkarolni és pénzt tolni beléjük, természetesen nem felebaráti szeretetből, hanem a jövőbeli kasszarobbantás érdekében. Ha itt ma üzletet köttök, annak én is szeretném látni minden jóságát, - kacsintott cinkosan Koichire és Igorra.

- Te ne buzuljá’ már haver, verte hátba Igor Sziniszát. Figyelj Koichi, kezdte Igor. Ez a félnótás itt mellettem azt mesélte, hogy tudsz valamit. Mit tudsz?

- Nos, jelenleg egy olyan mobilapplikáción dolgozok, amely az ételrendelést forradalmasítja úgy, hogy nem éttermeket ajánl a felhasználónak, hanem előzetes preferenciák és adatbányászat révén ételt ajánl, majd a kiválasztott ételhez ajánl éttermet, receptet, házhozszállítást vagy amit éppen akar a felhasználó. Nem éttermet, hanem ételt ajánlok. Koichi egy levegővétellel mondta el a már jól bejáratott szöveget, semmi fellengzősség, semmi felesleges szó.

- Van egy rakás ételrendelős alkalmazás, én is használok párhuzamosan kettőt-hármat. Nem látom a piaci rést, amit megcéloznál. Miért kellene ez az újabb app bárkinek is?

Hm, lehet, hogy ez a batár állat az agyára is gyúr néha, lepődött meg Koichi Igor kérdésén. Nem baj, így még izgalmasabb lesz.

- Nos, kezdte Koichi, alapvetően a megközelítés más. Én nem éttermet és rendelést ajánlok, hanem olyan ételt, amit épp aznap nagy valószínűség szerint kívánsz. Gyorsan és egyszerűen ki tudod választani a preferenciáidat, gyors és egyszerű a rendelés vagy étteremfoglalás. Gyere, kapcsold be a laptopod, én is beizzítom az enyémet és megmutatom a koncepciót. Itt a kocsmában van WiFi, kapcsolódj fel te is és megosztom a képernyőmet.

Miután Igor felkapcsolódott a WiFi-re, Koichi megosztotta a képernyőjét és elkezdte magyarázni az elképzelése lényegét. Nagyjából 5 perc múlva Igor felállt az asztaltól és széttárt karokkal megszólalt.

- Sorry öcsém, de ez engem még így sem nyűgözött le. Mennyi pénz kellene?

- 200.000 dollár.

- Felejtsd el öcsém, az túl sok pénz. Adok 20.000 dollárt-t 51% tulajdoni részesedésért cserébe. Áll az alku?

Ezt nem értem. Minden magát gazdagnak gondoló kigyúrt fasz azt hiszi, hogy a startupperek hülyék? Majd mindenki hasra esik tőlük és bármilyen feltételekkel elfogadja a pénzüket? Mondjuk ez nem igazi befektető, Joshuat majd jól lebaszom, ez csak egy bazári majom, aki összegengszterkedett pármillió dollárt és azt hiszi, ő itt a menőjani. Koichi megbiccentette a fejét úgy téve, mintha komolyan elgondolkodna az ajánlaton, majd magához vette a laptopját és felállt.

- Igor, ez komolytalan ajánlat, erre nekem nincs időm. Szevasz!

- Neked nincs időd te kis pöcs, - vörösödött el Igor. Te egy senki vagy! A te időd nem számít. Én áldoztam rád feleslegesen a drága időmet, nekem ment kárba az egész napom...Morev, Zlatko, dobjátok ki ezt a taknyost a kocsmámból.

Koichinek a féllábú punk csajról jutott eszébe, hogy ezúttal is sikerrel járt, Igor laptopján már dolgozik is a kis meglepetése. Bár nem egy nagypályás befektető, nem is nagypályás gengszter, keresni fog az üzleten vagy így, vagy úgy.

Fél nappal később Koichi már Kyoto-i kertjében üldögélt és egy csésze zöld tea mellett próbálta finomhangolni az Igor gépére feltelepített kémprogramot. A rendszer gyakorlatilag mindent naplózott, ami Igor gépén történt, kezdve a státuszoktól, a billentyűhasználaton át, bármilyen adatforgalom és jelszókezelésig bezárólag. Ha akarta, át is vehette volna Igor gépe felett az irányítást, de erre csak a legritkább esetben került sor eddig működése során, mert ennek megvoltak a veszélyei. Mennyi pornót néz ez az Igor gyerek!

A központi bűnüldöző szerv kapcsolattartója (kódneve R01) a szokásos árat ajánlotta a rendszeres adatszolgáltatásért cserébe, Koichi nem is foglalkozott a részletekkel különösebben, már jól bejáratott kapcsolat volt az övék. Legtöbbször bűnözők és pénzügyi befektetők gépeire jutott be, úgy tűnt, a kormányzatot ők érdeklik a leginkább, amit nem is bánt a srác, jó ügyért kap jó pénzt.

Akkor nincs más dolgom erre a hétre, irány San Diegó!